Hali! Folytatom, de annyi mindent tudnék írni, szóval össze kell szednem a gondolataimat. A sulival folytatom. 1300 diák van kb., és két épület. Az egyik a fő épület, ahol az óráim többsége van, a másik –ez nagyon vicces és szomorú- egy lakóház első két szintjén lett kialakítva, mert a főépület nem elég nagy ennyi diáknak. De akkor minek vettek fel ennyit? Nem igazán értem és borzasztónak találom, hogy a sport szakos diákok el vannak szeparálva a többiektől, mert nagyjából erről van szó. Ők egyébként is „gyengébb képességűek” és soha nem értettem az ilyen fajta elkülönítéssel egyet. Mindkét épület tőlem 4-5 percre van, ami szuper és sok időt spórol nekem. A sulinak van egy igazgatója és egy helyettese, meg a tanárok ugye. Ezen kívül vannak portások, titkárnők, meg ilyesmi, plusz van még egy munkakör, ami nálunk nincs, szerencsére. Van 2-3 nőci, meg egy férfi, akik a folyosókat felügyelik és ők csinálják a nyilvántartást is a diákok jelenlétéről. Ez azt jelenti, hogy ők egyrészt segítenek nekem megmondani, hol van az adott osztály (mert még mindig nem tudtam megjegyezni mind a 13-at), valamint azt is, hogy minden órám alkalmával bejönnek, hogy megzavarják az óra menetét, és lekérdezik a tanártól a jelenlétet. Természetesen egy osztályba naponta csak egyszer mennek be, kb. 2-3 percig tart, de valahogy mindig úgy érzem, hogy az én óráimon csinálják ezt. Engem idegesít, és szerintem nincs is semmi értelme. Ezt a tanárok is meg tudnák csinálni, ahogy otthon, de itt persze minden bonyolultabb. Az osztályoknak egyébként fix termük van, a tanárok vándorolnak mindig. Na ez is egy vicc, mert ugye 3 emelet van, viszont szünet egy nap csak 1-szer!:) Gondolom el tudjátok képzelni mennyire 50 perc egy 50 perces óra!? Egyszer van szünet, 15 percre. Ez van kajálásra, pisilésre és minden egyébre. Ilyenkor nem kell sietnem a tanári szobába, mert esélytelen hogy lejussak a lépcsőkön, ugyanis ott kígyózik a sor a 4 földszinten lévő automatához. Ez is szuper. A kajájuk lehet: csoki, üdítő vagy kávé. E basta! Mindennek egyenes következménye, hogy az órákon azon kívül, hogy a tanár késik, az adatrögzítők zavarognak még minden órán legalább 3 diák kéretőzik ki WC-re, vagy eszik, amiért rájuk kell szólnom! Nagyszerű, nem!? Én nem mondom, hogy otthon minden rendben, de amikor elmesélem, hogy minden óra után van 10 perc szünetünk, akkor minden olasz diák Magyarországra vágyik. Na, ennyit a működésről, és akkor most mesélek egy kicsit arról, hogy én mit csinálok. Nos, eredetileg az én egyezményben rögzített feladatom a tanárokkal való együttműködés órákon, fejlesztve a diákok kommunikációs készségeit angol nyelven, óramegfigyelés, a magyar kultúra terjesztése és egy project megvalósítása. Az iskolán belüli munkaidőm minimum 12, maximum 16 óra. Én 16 órát dolgozok. A tanárok elvileg nem hagyhatnak magamra az órákon és nem tarthatok egyedül órát. Én ezzel szemben egyedül tartom az óráimat, egy kivételével, ahol az Anna Piával összehasonlító elemzést csinálunk több nyelven. Eddig többször tartottam tanár nélkül órát, mint a jelenlétével. Ennek sok oka van, nem is akarok belemenni, lényeg hogy nekem jó így, szeretek tanítani, azt csinálok az óráimon, amit akarok, a tanároknak adok heti egy pihenő órát, a diákoknak pedig egy érdekeset. Legalábbis remélem! Az egészben csak az a baj, hogy én nem fejlődök. Azért nem, mert nem tudok ellesni technikákat, együttműködni vagy tanulni. Persze sok tapasztalatot szerzek, de nem egészen olyat, mint amilyet kellene. Remélem, hogy most sokatok kérdéseire választ adtam, ha nem, akkor akár itt is kérdezhettek még! Vannak kedvenc osztályaim, és vannak, ahova undorral megyek be. A kedvencek nem azért kedvencek mert bókolnak, vagy csokit vesznek nekem, hanem mert betartják az alapvető szabályokat tanár és diák, gyerek és felnőtt, idősebb és fiatalabb között. Egy szóval tisztelnek. A kedvencem a sport osztály egyébként, ők nagyon szeretnivalók, már csak azért is mert el vannak szeparálva és sajnálom őket. Nagyjából 20 fős osztály, rengeteg fiú és előre ülnek, amikor én tartom az órát!:) nagyon vicces, de jól esik. És érdeklődnek a világ iránt, élvezik az órát, és ez jó! Van egy osztály, amit kifejezetten utálok, 1BP, vagyis az első pedagógiai osztály. Na, hát itt van 25 kis csitri, 2 fiú és egy fegyelmet tartani képtelen tanár. Jó kis mix, és be kell hogy valljam, ez az óra után egy másikra van szükségem, hogy lenyugodjak! Semmi tisztelet, semmi figyelem, a csendet meg sem merem említeni. És 14 évesek!!!! Én nem hagynám, de jegyeket nem írhatok be, sajnos!
Most már nagyon késő van, holnap folytatom!
Tuesday, 23 February 2010
Tuesday, 16 February 2010
la scuola
Nos! Azt az utasítást kaptam, hogy a blogot írni kell!Tehát írom. Én nem vagyok nagy blogozó, de erre már rájöttetek, naplóm sem volt soha, nem szeretek írni, mert az sokáig tart, és szóban sokkal egyszerűbb, és mivel minden nap beszélek és kibeszélem az eseményeket, ezért utána már nincs kedvem megírni.
Beteg voltam. Mandulagyulladás. Rossz volt, láz meg minden, de már jól vagyok. Anyukám kedvenc kolleganőjével kiokoskodta, hogy ez azért volt, mert a sok tanulás és nehéz vizsgaidőszak miatt túl sok stressz érte a szervezetem és ezért legyengült, az egyébként is siralmas organizmusom. Ebben egyébként tényleg van valami. Na de hagyjuk is, különben is ma van a karnevál itt Vibo-ban, mindjárt kezdődik és nincs sok időm, tegnap meg már edzeni is voltam, és jó volt, annak ellenére is, hogy az áram csupán 3x ment el. De nem estem le a futópadról, leugrottam, és így jól vagyok!:) ja, és 3 napja nem ettem csokit!!!De ma fogok enni sütit, mert ma karnevál van, és csak reménykedni tudok, hogy az eső - ami a napokban ledöntött egy dombot a közelben és 3 kollégám is hajléktalanná vált, és romba dőlt az egész eddig felépített élete - szóval, hogy ez az eső a mai napon csak pár órára kibírja, hogy láthassam milyen a viboi karnevál.
Suli. Erről kell most írnom, mert már 2x megígértem, és kezdem magam szarul érezni, de nincs sok időm, szóval rövid leszek.
Jó. Élvezem. Kaotikus. Siralmas. Nevetséges. Hasztalan.
Az első napokat túléltem. Ma már beszélgetek a kollegákkal a folyosón. Megbecsülnek a legtöbben, és a célom, hogy ha elmegyek, nyomot hagyjak a diákok életében. Azt akarom, hogy én azok a tanárok között legyek, akikre egész életükben emlékezni fognak, és aki inspirálta őket. Nekem kevés ilyen van, talán 3. De ők gyakran eszembe jutnak. Ilyen akarok lenni én is, és úgy érzem jó úton haladok. Ennek 3 oka van. Közel vagyok hozzájuk korban és megértem őket, ezért együtt tudunk működni. Kedves vagyok és motivált így ők is azzá válnak. Jó az angolom. Itt nem arra akarok célozni, hogy milyen okos vagyok, hanem arra a tényre, hogy az iskolában az anyanyelvű Helen után én beszélem a legjobban a nyelvet. Hogyan is lehetne egy tanár hiteles anélkül, hogy profi abban, amit csinál/tanít.
Heti 13 órarendi órám van, 13 különböző osztályban első ás másodikosokkal, szociális tanulmányok, pedagógia és sport szakos osztályokkal. Ezen kívül 3 órában délután segítek a nyelvvizsgafelkészítő órákon. Ebből két fajta van: cambridge és trinity. Ezekért nem rajongok különösebben, mert nem látom sok értelmét. A tanárok (Helen és Anna Pia) fáradtak, a diákok unatkoznak, és én hasztalannak érzem magam. Remélem változni fog a véleményem hamarosan. Itt folytatom nemsokára, most mennem kell!:)
Beteg voltam. Mandulagyulladás. Rossz volt, láz meg minden, de már jól vagyok. Anyukám kedvenc kolleganőjével kiokoskodta, hogy ez azért volt, mert a sok tanulás és nehéz vizsgaidőszak miatt túl sok stressz érte a szervezetem és ezért legyengült, az egyébként is siralmas organizmusom. Ebben egyébként tényleg van valami. Na de hagyjuk is, különben is ma van a karnevál itt Vibo-ban, mindjárt kezdődik és nincs sok időm, tegnap meg már edzeni is voltam, és jó volt, annak ellenére is, hogy az áram csupán 3x ment el. De nem estem le a futópadról, leugrottam, és így jól vagyok!:) ja, és 3 napja nem ettem csokit!!!De ma fogok enni sütit, mert ma karnevál van, és csak reménykedni tudok, hogy az eső - ami a napokban ledöntött egy dombot a közelben és 3 kollégám is hajléktalanná vált, és romba dőlt az egész eddig felépített élete - szóval, hogy ez az eső a mai napon csak pár órára kibírja, hogy láthassam milyen a viboi karnevál.
Suli. Erről kell most írnom, mert már 2x megígértem, és kezdem magam szarul érezni, de nincs sok időm, szóval rövid leszek.
Jó. Élvezem. Kaotikus. Siralmas. Nevetséges. Hasztalan.
Az első napokat túléltem. Ma már beszélgetek a kollegákkal a folyosón. Megbecsülnek a legtöbben, és a célom, hogy ha elmegyek, nyomot hagyjak a diákok életében. Azt akarom, hogy én azok a tanárok között legyek, akikre egész életükben emlékezni fognak, és aki inspirálta őket. Nekem kevés ilyen van, talán 3. De ők gyakran eszembe jutnak. Ilyen akarok lenni én is, és úgy érzem jó úton haladok. Ennek 3 oka van. Közel vagyok hozzájuk korban és megértem őket, ezért együtt tudunk működni. Kedves vagyok és motivált így ők is azzá válnak. Jó az angolom. Itt nem arra akarok célozni, hogy milyen okos vagyok, hanem arra a tényre, hogy az iskolában az anyanyelvű Helen után én beszélem a legjobban a nyelvet. Hogyan is lehetne egy tanár hiteles anélkül, hogy profi abban, amit csinál/tanít.
Heti 13 órarendi órám van, 13 különböző osztályban első ás másodikosokkal, szociális tanulmányok, pedagógia és sport szakos osztályokkal. Ezen kívül 3 órában délután segítek a nyelvvizsgafelkészítő órákon. Ebből két fajta van: cambridge és trinity. Ezekért nem rajongok különösebben, mert nem látom sok értelmét. A tanárok (Helen és Anna Pia) fáradtak, a diákok unatkoznak, és én hasztalannak érzem magam. Remélem változni fog a véleményem hamarosan. Itt folytatom nemsokára, most mennem kell!:)
Monday, 8 February 2010
La fine settimana
A hétvégén voltam étteremben és egy röplabda meccsen is. A képek ezekről készültek.
Az étterem Vibo Marina-ban volt, egy nagyon nagyon szép helyen, itt dolgozik Ciccio Anna Pia férje (a kikötő irodájában), és persze itt van a legközelebbi tengerpart is. Természetesen esett, de ez csak egy ok volt, hogy nem láttam a tenger rendesen, még este is volt, mert itt ugyebár a hétvégi szórakozás kizárt, hogy este 9 előtt elkezdődjön. Ilyenkor mindig hoznak-visznek, de ezt a vacsit már én fizettem. Az előétel haltál volt, ettem rákot, és még a polipot is megkóstoltam, de továbbra sem ízlik, szóval itt fel is hagyok a további próbálkozással. Főételnek is halat ettem, magában. Itt nincs köret, az nem divat. A sok fogás közé a köret már nem fér be. De jól laktam, mert kenyeret viszont mindenhez esznek, néha komolyan az az érzésem, hogy rosszabbak, mint mi! Desszertnek kipróbáltam egy itteni, pontosabban pizzo-i specialitást, a tartufo-t, ami egy nagyon finom fagylaltféleség, és ebből a városból ered. A fényképen látjátok. A múltkori édesség egyébként, ami még mindig a kedvencem, az a sorbetto. Az esti szórakozás érdekessége még egyébként, hogy itt szombat este csak az marad otthon aki nem tud menni. És persze hova máshova mehetnének, mint étterembe. Hiszen milyen jó is éjfélig enni, aztán ágyba bújni!:) A mindenki alatt tényleg mindenkit értek, rendszeres szórakozó partnerem Lucrezia és Nicola gyermeke, az öt éves Vincenzo. Eleinte nem kedvelt, de szombaton már a nevem is kimondta. Meghódítottam!:) Róla mindig az Ádám jut eszembe. Vele pótolom a hiányát. Ami azért nem könnyű, mert elég érthetetlen a beszéde, és hihetetlenül sokat nyafog. De ez nem csoda, felnőttek között felnőni nem egyszerű!!! Szóval a gyerekek mindenhova mennek a szülőkkel, legyen az étterem, mozi, vásárlás, vagy vasárnapi meccs!
A meccs egyébként szuper volt, eszembe jutatta extra rövid röplabda karrierem, és szerettem volna labdát ütni én is. De mivel a srácok 2 méter felett voltak, ezért nem látták, hogy épp kérem a labdát!:) Mi vesztettünk, Velence nyert, de magamban azt gondoltam nem is baj, mert ők voltak a helyesebbek. Tapsolás közben arra gondoltam milyen helyesek az olasz fiúk, és milyen szép párt alkotnának a magyar nőkkel, aztán tovább gondoltam, hogy mivel a magyarok viszont okosabbak (persze már aki, és kedvesebben, az előbbi kitérővel), ezért inkább transzplantálnám az olaszok fele szépségét a magyarokba és akkor máris meglenne a tökéletes vegyület. Elméletben!!! Gyakorlatban csak sóhajtozom, és az én nagy Ő-re gondolok, hogy bárcsak itt lenne, és akkor becsukhatnám a szemem!:) A lányok rondák, de tényleg, eddig 3 szép lányt láttam, a tanítványaim, de ők viszont gyönyörűek. Itt nincs közép mezőny, ezért rám figyelnek órán!:) ami azért nekem nagyon jó, sok szempontból!
Szóval visszatérve a meccsre, sok volt a gyerek, és sajnáltam őket, mert persze ez nem az ő, hanem az anyukájuk (többnyire) élvezete volt.
Most lassan abbahagyom, és ígérem legközelebb már tényleg a sulival folytatom.
Megyek futni az edzőterembe. Azért csak futni, mert miután pénteken kipróbáltam a „Body Pump” nevezetű edzést, másnap nem bírtam hajat mosni, mert és most figyeljetek!!, a könyökömben volt izomlázam!!!Az izomláz se nem jó, se nem kellemes dolog, de a könyökben higgyétek el borzasztó!!
Ki kell hangsúlyoznom, hogy nem az én hibám volt, mert én nem akartam súlyt rakni a rudamra, de az edző miután „calabrese” kiderítette, hogy egy éve nem sportoltam, azért csak rá rakott nekem 2-2 kilót! A rúd is volt annyi maga, szóval most inkább futok, mert azt én kontrolálom!
Az étterem Vibo Marina-ban volt, egy nagyon nagyon szép helyen, itt dolgozik Ciccio Anna Pia férje (a kikötő irodájában), és persze itt van a legközelebbi tengerpart is. Természetesen esett, de ez csak egy ok volt, hogy nem láttam a tenger rendesen, még este is volt, mert itt ugyebár a hétvégi szórakozás kizárt, hogy este 9 előtt elkezdődjön. Ilyenkor mindig hoznak-visznek, de ezt a vacsit már én fizettem. Az előétel haltál volt, ettem rákot, és még a polipot is megkóstoltam, de továbbra sem ízlik, szóval itt fel is hagyok a további próbálkozással. Főételnek is halat ettem, magában. Itt nincs köret, az nem divat. A sok fogás közé a köret már nem fér be. De jól laktam, mert kenyeret viszont mindenhez esznek, néha komolyan az az érzésem, hogy rosszabbak, mint mi! Desszertnek kipróbáltam egy itteni, pontosabban pizzo-i specialitást, a tartufo-t, ami egy nagyon finom fagylaltféleség, és ebből a városból ered. A fényképen látjátok. A múltkori édesség egyébként, ami még mindig a kedvencem, az a sorbetto. Az esti szórakozás érdekessége még egyébként, hogy itt szombat este csak az marad otthon aki nem tud menni. És persze hova máshova mehetnének, mint étterembe. Hiszen milyen jó is éjfélig enni, aztán ágyba bújni!:) A mindenki alatt tényleg mindenkit értek, rendszeres szórakozó partnerem Lucrezia és Nicola gyermeke, az öt éves Vincenzo. Eleinte nem kedvelt, de szombaton már a nevem is kimondta. Meghódítottam!:) Róla mindig az Ádám jut eszembe. Vele pótolom a hiányát. Ami azért nem könnyű, mert elég érthetetlen a beszéde, és hihetetlenül sokat nyafog. De ez nem csoda, felnőttek között felnőni nem egyszerű!!! Szóval a gyerekek mindenhova mennek a szülőkkel, legyen az étterem, mozi, vásárlás, vagy vasárnapi meccs!
A meccs egyébként szuper volt, eszembe jutatta extra rövid röplabda karrierem, és szerettem volna labdát ütni én is. De mivel a srácok 2 méter felett voltak, ezért nem látták, hogy épp kérem a labdát!:) Mi vesztettünk, Velence nyert, de magamban azt gondoltam nem is baj, mert ők voltak a helyesebbek. Tapsolás közben arra gondoltam milyen helyesek az olasz fiúk, és milyen szép párt alkotnának a magyar nőkkel, aztán tovább gondoltam, hogy mivel a magyarok viszont okosabbak (persze már aki, és kedvesebben, az előbbi kitérővel), ezért inkább transzplantálnám az olaszok fele szépségét a magyarokba és akkor máris meglenne a tökéletes vegyület. Elméletben!!! Gyakorlatban csak sóhajtozom, és az én nagy Ő-re gondolok, hogy bárcsak itt lenne, és akkor becsukhatnám a szemem!:) A lányok rondák, de tényleg, eddig 3 szép lányt láttam, a tanítványaim, de ők viszont gyönyörűek. Itt nincs közép mezőny, ezért rám figyelnek órán!:) ami azért nekem nagyon jó, sok szempontból!
Szóval visszatérve a meccsre, sok volt a gyerek, és sajnáltam őket, mert persze ez nem az ő, hanem az anyukájuk (többnyire) élvezete volt.
Most lassan abbahagyom, és ígérem legközelebb már tényleg a sulival folytatom.
Megyek futni az edzőterembe. Azért csak futni, mert miután pénteken kipróbáltam a „Body Pump” nevezetű edzést, másnap nem bírtam hajat mosni, mert és most figyeljetek!!, a könyökömben volt izomlázam!!!Az izomláz se nem jó, se nem kellemes dolog, de a könyökben higgyétek el borzasztó!!
Ki kell hangsúlyoznom, hogy nem az én hibám volt, mert én nem akartam súlyt rakni a rudamra, de az edző miután „calabrese” kiderítette, hogy egy éve nem sportoltam, azért csak rá rakott nekem 2-2 kilót! A rúd is volt annyi maga, szóval most inkább futok, mert azt én kontrolálom!
Thursday, 4 February 2010
la cittá
Itt van néhány kép a városról, a tengerről körülötte a havas hegyekkel, egy tejautomatáról (amit ma kipróbáltam és nagyon finom, mindössze 1€/l, ami itt nagyon olcsó), az iskoláról, városházáról, dómról, parkról...
Wednesday, 3 February 2010
Na jó!Hát muszáj nekiállnom, ugye!?
Tudom, hogy el vagyok késve, de nincs és nem is volt ihlet. Esik, folyton csak esik én meg bedepizek. Napot akarok, ha már nincs is melegem, mert persze nem hallgattam a nálam okosabbakra és sikerült kihoznom az átmeneti kabátom, akkor legalább legyen nap. A C-vitamin is kezd elfogyni a szervezetemből (ami ugye nálam nem túl jó jel), és már az sem segít, hogy ma 25 olasszal tudják többen a világban, hogy ez a fontos vitamin egy magyarnak köszönhető!
Azt sem tudom, mivel kezdjem. Elszúrtam már az elején, mert nem akkor írtam, amikor még friss volt az élmény, most meg már enyhültek az érzelmek. De akkor menjünk szép sorban, mert azért magamnak jegyzeteltem.
Utazás:
Pontosan úgy zajlott, ahogy vártam. Tele váratlan akadályokkal és egy adag balszerencsével. Olaszország tudom, de hogy én mindig ilyen szerencsés legyek, ez hihetetlen!!!
Szóval miután kisírtam a szemem a Népligetben és az utána következő pár száz kilométeren, a 2 bőröndömmel, 2 válltáskámmal és 1 kajás szatyrommal döcögtem Itália felé. Mellém ült egy csajszi, Éva, aki jó útitárs volt és természetesen ment az olasz vőlegényéhez Riminibe. Mikor Firenzében leszálltam másnap 10 körül, és elbotorkáltam a „lakásommal” a vasúti pályaudvarhoz, hogy beadjam a csomagjaim, újra összetalálkoztunk, és legalább 3 órával kevesebbet kellett egyedül várnom este 8.45-ig. Aztán ő felszállt a vonatra én meg elindultam, hogy beszerezzem a legfontosabb dolgot a 21. században, az internetet. Ez viccesen ment, de miután a Peti és a másik Peti kiokoskodták, hogy mi lenne nekem a legjobb telefonos távsegítséggel, végre beszereztem azt, ami nélkül nem bírnám, és ez tény.
Ettem a McDonaldsban, sétáltam a városban, de még mindig csak 5 óra volt, szóval írtam egy régi barátnak (Giubbo), hogy a városban vagyok és találkozhatnánk. Szerencsém volt, elmentünk egy bárba, ahol aztán csatlakozott a Simone (ex olasz pasi), mondván nem hiszi el, hogy tényleg ott vagyok.
Fura volt, de jó is, mert éreztem, hogy van kire számítanom abban a városban.
Aztán jött a kalamajka. Most is rossz érzésem van, ha erre gondolok, nem kívánom senkinek, hogy átélje a rémálmát!!!Miközben a megállóban vártam az esti buszomat egy idős olasz néni szóba elegyedett velem, és még hálás is voltam, hogy egy buszon utazunk (szerinte), mert hogy mindketten Calabriába megyünk, és még közel is egymáshoz. Gondolom a storyt már ti is ki tudjátok innentől találni! Természetesen miután ő olyan jól útbaigazított, a két egymás mellett álló busz közül azt választottam, ami a helyes volt. Szerinte. Rossz döntés volt. Mikor a sofőr megkérdezte hova megyek, és mondtam a választ a másik busz abban a pillanatban elhajtott mellőlem. Kiderült, hogy nem jó ötlet öreg nénikben megbízni… és még rosszabb, ha másra bízod magad, és nem hallgatsz a józan eszedre.
Összeomlottam, de a sofőr kedves volt, felajánlotta a segítségét, aminek a vége az lett, hogy mikor leszálltam vasárnap reggel 8kor a buszról (közel Vibohoz) egy egész éjaszkán át tartó sms-és után a mentorommal, ki kellett fizetnem azt a jegyet is! Még egy jó tanács: ne rendeljetek neten olasz buszjegyet!:)
Mondanom sem kell, hogy nem csak kellemetlen volt az egész szitu mindenki előtt, de a 2 napi utazás teljesen kifárasztott, szóval semmi másra nem vágytam csak egy zuhanyra és egy ágyra!
Ezt végre megkaptam! A lakás jó, a házinéni kedves, és Anna Pia (jól jegyezzétek meg a nevét) sokkal normálisabb élőben, mint emailben.
A következő hét meglehetősen élmény dús volt. Vasárnap este mozi (Sherlock Holmes), hétfő suli első napja, 2-3 vacsi, szülinap egy baráti társasággal. Ezt még meg kell említenem, mert az Emővel ellentétben nekem a kulináris élvezetekből kevés jut, de a röhögésből annál több. Van egy pasi, Nicola. Na ő lassan 50, de halálra röhögtem magam rajta. Nagyon vicces, és persze a téma az én magyarságom, olasztudásom és Ciccolina volt.:) a többi megy magatoktól is, ugye?!
Szombaton volt egy tanári ebéd Mileto-ban, ami arról híres, hogy siteni csirkét sütnek a kemencében. Aztán jött a többi, pizza (hasonlóan jó ízvilággal), nutellás pizzatekercs, gyümölcs, meg még volt pár főtt zöldség, de azt jobbnak láttam kihagyni. Miután felszedtem 2 kilót, este elmentünk még egyet vacsizni a „barátokkal”, mert még nem volt elég tág a gyomrom!Tényleg nem, de azért mert a határra érkeztünk. Ettem egy negyed adag gombás tésztát és nem bírtam tovább. Na nem mintha az utána következő, asztalon gőzölgő, vértől csöpögő Fiorentina (steak) túl ínycsiklandozónak tűnt volna…
Viszont a desszert, az fantasztikus volt. Még mindig nem derítettem ki a nevét, de citromos-tejszínes fagyi szép nagy kehelyben!:)ez most a kedvencem!
Azt azért még el kell mondanom, hogy az Annapia nem főz, mindenki ezzel cikizi is, szóval ilyen szempontból nem jártam jól, de helyette elvisz vacsizni, ami azért jó.
Folyt. Köv.: suli
Subscribe to:
Posts (Atom)
